CukorBorSó

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy aprócska Cukorborsó. Nem volt más, mint a többi cukorborsó, talán apróbb volt, de másban külsőleg nem különbözött. De belül...Belülről egész más volt, mint a többi cukorborsó, széles e világon. Ennek a cukorborsónak ugyanis szíve volt. Rendes dobogó, érző aprócska kis szíve. Sokáig nem tudta Cukorborsó, hogy mire jó az, vagy hogy egyáltalán van neki szíve. Aztán egyszer csak kigurult a zsákból, melyben a többi cukorborsóval együtt élt. Ugyanis egy paraszt gazda leszedte őt, társaival együtt. A többi cukorborsó elkezdett töpörödni, száradni..Ő viszont más volt. Gondolt egyet és kigurult a zsákból. Egészen egy szegény legény lábáig gurult, épp, hogy rá nem lépett a legény. Felemelte és mellényzsebébe tette. Épp a szíve fölé. Cukorborsó ekkor érezte először, hogy neki van szíve, még ha nem is tudta, hogy az, amit érez: a szív. A legény zsebében finom meleg volt, és érezte a legény szívének zenélő verését is. Izgalom fogta el Cukorborsót. A szíve egyre jobban vert. Nem értette mit történik vele. De boldog volt. Még ha nem is tudta, hogy boldog, sőt azt sem tudta mi az a boldogság.

A legény már el is feledte, hogy a zsebébe tette Cukorborsót. Mellényét is levetette. Épp a kutyáját etette, mikor megint a lába elé gurult Cukorborsó.

Ej, te Cukorborsó, sose vigyázol? Hát egyszer, ha nem figyelek véletlen rád fogok taposni - szólt a legény, és felemelte Cukorborsót. Egy kis tégelybe tette, rakott köré finom puha vattát, és egy kis vizet. A legény ugyanis arra gondolt kicsíráztatja Cukorborsót, hátha jó lesz majd valamire.

Leszállt az est. Cukorborsót finoman ölelte a vatta, a kevéske víz pedig üdítően hatott rá. Megint csak nem tudta mi történik vele, de megint érezte, hogy boldog. Még ha nem is tudta, hogy amit érez az a boldogság, sőt azt sem tudta, mi az a boldogság.

A legény napokig nevelgette, gondoskodott róla, mindig adott neki friss vizet, néha szólt is hozzá, így: Ej, te kis Cukorborsó, milyen szépen kivirultál.

Ilyenkor Cukorborsót elfutotta a pír. Zavarban volt, még ha nem is tudta mi az a zavar, és szeretett volna még jobban tetszeni a legények. Így hát levelet növesztett, amerre a nap, arra táncolt ő is, szépen tekergett a legény ablakában.

Így teltek a hetek. Cukorborsó is és a legény is boldog volt. Még ha egyikük sem tudta, mi is az a boldogság. A legény ugyanis búskomoran éldegélt. Csak a kutyáját engedte közel magához, de őt is csak annyira, hogy nehogy nagyon elszemtelenedjék. De ezekben a hetekben a legény is boldog volt. Örült hogy gondoskodhat valamiről.

A hetek múlásával Cukorborsó úgy kivirult, és annyit nőt, hogy a legény ablakát teljesen benőtte.

Meg kéne metszeni ezt a cukorborsót - gondolta ekkor a legény. Vette is már elő metsző ollóját, hogy megnyesse Cukorborsó indáit, amit a legénynek növesztett. A legény nyitotta az ollót, már oda is emelte, mikor cukorborsó elkezdett tekeregni, menekülni az olló elől. Megesett a legény szíve ekkor a borsón, nem vágott belé.

Másnap aztán a legény bal lábbal kelt. Már reggel eltört egy bögrét, elesett a kapájában, a gazdája fel akarta mondani kicsinyke kis padlás lakását. Estére a legény kimerült. Leült a konyha ablakba. Egy szót se szólt, csak nézte Cukorborsót, s ahogy nézte érezte, ahogy Cukorborsó körbe fonja, ölelgeti... A legény ekkor keserves zokogásban tört ki. Cukorborsónak ekkor fájdalom és együttérzés gyűlt a szívébe. Még ha nem is tudta mi az a fájdalom, és mi az az együtt érzés. Egyre szorosabban fonta körül a legényt, a neki növesztett indáival.

A legény könnyei belehullottak Cukorborsó tégelyébe. Cukorborsót ekkor a sós létől ismeretlen remegés és vágy fogta el. Szerette volna letörölni a legény könnyeit, szerette volna lecsókolni arcáról a fájdalom nedveit. Még ha nem is tudta mi az a fájdalom, mi az a könny, és mi az a csók.

A legény ekkor zokogva felsóhajtott: Oh, drága Cukorborsó, bár csak egy leányé lenne a te karod, bár csak egy leány illata lengné be a szobám, úgy mint a te indáid.

Cukorborsó nem értette mi történik vele. Szíve hevesen dobogott, levegő után kapkodott, elalélt.

A legény karjaiban ébredt. Apró volt, törékeny cukorborsó...de már egy leány...

Cukorborsó ekkor értette meg miben volt ő más. Ekkor már tudta, hogy van szíve. Tudta, mi a boldogság, mi a csók, és mi a könny. De a fájdalmat sosem ismerte meg. A legénnyel ugyanis boldogan éltek... míg meg nem haltak.