burgerek

Semmi tudatosság nem volt benne, mégis úgy alakult, hogy bár nem vagyok egy junkfood evő, az elmúlt 4 nap alatt kétszer is hamburgert ettem.
Pénteken rendesen, ahogy kell sör iváshoz, bulizáshoz. Igaz nem volt hajnal, de hát a mi korunkban...
A belvárosban bolyongás eredményeként tévedtünk be a Gusto Burgerbe. A City Grill óta, emlékeim szerint hamburgerező gyorsétterembe senki nem merte belevágni a fejszéjét.


Akkor ez volt a Váci utcai Adidas bolt mellett, a demokratizálódás első jele. Most inkább csak nyugat majmolásnak tűnik, némiképp lemaradva. Ettől persze, akár sikeres is lehet. Kár, hogy a dizájnja, hideg és steril.
Gusto Burger (C.B.S.)

Valószínüleg a tulaj csak annyit mondott: "csináljatok valami starbucksosat, az egyszer már bejött."

Na de a lényegről, a szendvicsekről. Először a csirke-burgert kóstoltuk meg. A zsemle nekem túl édeskés volt, de az állaga jó. Egy kicsit meg volt grillezve, ami kifejezetten jót tett neki, és előny a mekivel szemben. A csirke ízletes, a szósz enyhén fokhagymás-majonézes. A szendvics legjobb része a sajt. Nem cheddar, inkább ementálira emlékeztető, kellemesen megolvadva.
Harapás után, így festett:
















A következő választás a klasszikus chees burgerre esett. A mekiénél finomabb, nem csak uborka, de egy kis csalamádé is van benne. Egy kicsit a city grill világát is megidézi, de leginkább a Moszkva téri hambucira emlékeztet. Szóval nem rossz, nem rossz, de azt hiszem leginkább hazafias szeretetből térnék újra be. Ha már egészségtelen kajára költöm a pénzem, inkább adom magyar vállalkozónak.




Burger teszt 2.
A mai ebéd szintén hamburger volt. Viszont ez utóbbi igazi gasztronómiai kalandozás is. Persze az árakban is jelentős a különbség, de megéri. A Ring Café a tökéletes burgert kínálja. Én legalábbis az elmúlt 5 évben biztosan nem ettem jobbat Budapesten.
(A Batthyány téren régen volt egy amerikai étterem, abban a torony házban, amelyikben Psota Irén is lakik. Ott lehetett nagyon jó, klasszikus hamburgert enni.)
Na de visszatérve a jelenbe. Az Andrássy úti viszonylag apró étteremben igazi íz kavalkád fogad. Sejthetjük már az étlap bevezető mondatából, hogy jó úton járnak a tulajok, hiszen Takács Lajost, az Olimpia séfjét idézik: "A jó hamburger csak egy kitűnő zsömle és egy remek húspogácsa, hogy az ember mivel "rontja el" az már az Ő dolga."
A kitűnő zsömle jelen esetben ciabatta. A húspogácsa klasszikus marha hús, illetve bárány, és amivel "elrontottuk" az a marhahúsosnál ementáli sajt és bacon, a bárány húsosnál pedig curry krém.
Burger de Lux

Curry bárány burger
A ciabatták grillen pirítva. A húspogácsák alatt paradicsom, lilahagyma, saláta és bazsalikom levél. A sült krumpli friss házi, csak úgy, mint a ketchup - ami leginkább édesanyám töltött paprikájának a paradicsom szószára emlékeztet - a külön felszolgált káposzta saláta pedig klasszikus, amerikai saláta. Tökéletes íz harmónia volt. 10-ből 10-es. Gratulálunk, és reméljük tudják tartani a maguk által magasra tett lécet.

Micsoda éjszaka volt

Abban a szerencsében volt részünk, hogy egy fenséges vacsora után, ott aludtunk a Gerlóczyban. Egészen különös érzés a saját városodban hotelben aludni. Pláne egy ilyen ékszerdobozban, mint amilyeneket direkt keresel, például egy olasz út során. Ráadásul teraszos szobát kaptunk, amint utóbb megtudtam a pesti belváros utolsó szilfája mögött megbújva. Romantika, tejkaramellás szappan és ébredés után egy csodás reggeli.
Megihletett ez a ritka lehetőség. Ezt alkottuk:

Családi történetek

Vannak családi történetek, amelyeket unásig ismerek és vannak, amelyek egyszercsak felbukkannak a semmiből. A múlt héten egymás után kettő is. Valahogy eddig, nem került szóba, ezért csak most - hangzott a magyarázat.

1. Nagyapám körme
Nagyapámnak rettentő hosszú kemény, és visszafelé kanyarodó kisujj körme volt. Talán a varrás miatt. Szűcs és angol úri szabó volt ugyanis. A körme pedig jól jött a cérna befűzéséhez, letépéséhez ez egyéb szabó mesterségbéli fogásokhoz.

2. Nagymamám szerelme
Halála előtt a kórházban nagymamám sokszor félrebeszélt. Egészen régi emlékek törtek föl, de a tegnapokra nem emlékezett. Egy valakire viszont a régmúltból nagyon is. Az utolsó időkben csak fiatalkori szerelmét emlegette. Nemes ember volt, de valamiért a szülei eltiltották tőle. Igaz nagyapámmal is csak úgy lehetett együtt, hogy megszöktek. Tolcsváról egészen Budapestig.


Nagymamám - Apám - Nagyapám