CukorBorSó

Lassan 20 éve hallgatom édesapa történeteit Villányról, Boxiról, Geréről, a baráti vacsorákról és persze a borokról.
Szürke, ködös, igazi novemberi Villány fogadott. Belépve a panzióba, viszont hazaértem. Nevemen köszöntöttek, megöleltek, házi pálinkával kínáltak. Mert nem csak én hallgatom 20 éve édesapa történeteit Villányról, de a villányi borászok is 20 éve hallgatják édesapa történeteit rólam. Gere Kati anyukaként, Gere Andi nővérként fogad. Gere Attila imseretlenül is tudja, mit szeretek, mit kell először, és mit kell a végén kóstoltatni velem.
Körbeüljük a családi asztalt, és Attila csillogó szemmel mesél a legújabb kísérletéről. A szőlőmag csodáiról. Arról, hogy évtizednyi professzionális borászkodás után hogyan kisérletezik a legegyszerűbb, kétkezi borászattal. A szemében pajkosság, szavaiban humor, a boraiban mélység. Az asztal mellől a pincében találjuk magunkat. Elkábít a hordók végtelennek tűnő sora, hogy nemcsak ízleljük, szagoljuk, de a hordóban meg is hallgatjuk a borok zenéjét.
És ez a csodálat Jekl Béla picinyke, tized ekkora pincéjében sem szűnik. Béla csendes, kölyökarcú, halkszavú ember. Alázattal nyit minden palackot, alázattal tölt, alázattal mesél. Talán ez az alázat segítette, hogy újrateremtse a kadarkát. Ezer íz bomlik belőle: feketeribizli, meggy, szilva lekvár, keserű csoki...
És az alázat feljön velünk a pincéből is. Az esti mulatságon már régi barátokként üljük körbe az asztalt. Együtt kóstolunk libát és újbort. Együtt köszöntjük ezt a csodás évjáratot.