CukorBorSó

Telente vasárnap az összes albérlet ragyog,
ülnek a szobában a lakók,
hozzájuk felszökött lányokkal isszák a teát,
kinéznek, s azt mondják: "tél van most, tehát."

Telente vasárnap az összes főbérlő ragyog,
s azt mondja: "főbérlő vagyok."
Az összes OTP és posta vasárnap bezár,
mindegyik számlánk befizetve már.

Az összes részeges vasárnap egy percre megáll,
s azt mondja: "tél van most, tehát."
Apám is megáll a tükörnél, s azt mondja megint:
"Na tessék, elkoptak fehér ingeink."

Telente vasárnap én az ágyban maradok,
fel nem kelek, fel nem kelek,
csak vagyok, vagyok,
és ki nem néznék a téli utcára.

Fekszem az ágyamban, s visszafelé számolom
az éveket, az éveket,
s minden pereg,
oda megy vissza, ahonnan előjött.

Minden megy vissza egy távoli falrepedésbe,
húzódik régi helyére,
mennek az albérlők, teával forró vizükben,
főbérlők, főbérletükben.

Telente vasárnap a városban valami meghal,
nemcsak, hogy meghal, de: "meghal,"
hallom, hogy elmegy, a hó ropog,
s nem veszik észre,Cseh Tamás: Telente vasárnap
elsétál hózáporba és halálos télbe.

Telente vasárnap a város egy perc alatt meghal,
és mindent felfal egy nagy fal.
Ágyamnál megáll egy férfi és azt mondja megint:
"Na tessék, elkoptak fehér ingeink."

 Cseh Tamás: Telente vasarnap

Lassan 20 éve hallgatom édesapa történeteit Villányról, Boxiról, Geréről, a baráti vacsorákról és persze a borokról.
Szürke, ködös, igazi novemberi Villány fogadott. Belépve a panzióba, viszont hazaértem. Nevemen köszöntöttek, megöleltek, házi pálinkával kínáltak. Mert nem csak én hallgatom 20 éve édesapa történeteit Villányról, de a villányi borászok is 20 éve hallgatják édesapa történeteit rólam. Gere Kati anyukaként, Gere Andi nővérként fogad. Gere Attila imseretlenül is tudja, mit szeretek, mit kell először, és mit kell a végén kóstoltatni velem.
Körbeüljük a családi asztalt, és Attila csillogó szemmel mesél a legújabb kísérletéről. A szőlőmag csodáiról. Arról, hogy évtizednyi professzionális borászkodás után hogyan kisérletezik a legegyszerűbb, kétkezi borászattal. A szemében pajkosság, szavaiban humor, a boraiban mélység. Az asztal mellől a pincében találjuk magunkat. Elkábít a hordók végtelennek tűnő sora, hogy nemcsak ízleljük, szagoljuk, de a hordóban meg is hallgatjuk a borok zenéjét.
És ez a csodálat Jekl Béla picinyke, tized ekkora pincéjében sem szűnik. Béla csendes, kölyökarcú, halkszavú ember. Alázattal nyit minden palackot, alázattal tölt, alázattal mesél. Talán ez az alázat segítette, hogy újrateremtse a kadarkát. Ezer íz bomlik belőle: feketeribizli, meggy, szilva lekvár, keserű csoki...
És az alázat feljön velünk a pincéből is. Az esti mulatságon már régi barátokként üljük körbe az asztalt. Együtt kóstolunk libát és újbort. Együtt köszöntjük ezt a csodás évjáratot.