CukorBorSó

10/10/10; 10:10:10

Becsomagoltam újságpapírba az álmom és feltettem a polcra, hogy ébredés után se felejtsem el.

1980. május 31-én, 15.40 perckor, 3300 grammal, és 55 cm-el a világra jöttem

1. Nekirugaszkodni.
2. Kitavaszodni.
3. Friss hajnalokból nagyot lélegzeni.
4. A hangszalagokat kacajra stimulálni.
5. És nem félni.
6. És nem megállni, csak menni, menni, menni.
7. És újra megpróbálni...

(Karácsony Benő, Pjotruska)

Az első tavaszi sétának már évek óta pontos menetrendje van. No nem az útvonalban, csupán céltalanságában. Minden évben mikor először megérzem a tavasz illatát, indulni kell! Neki a világnak.

Tüdőt teleszívni!
Indulni! Bolyongani! Nem hazaérni!

Az ablaknál állt. Vállát a falnak vetve, és az eget kémelete. Szerette az őszi eget, mikor ködbe burkolózva épp csak szikráját mutatták fényüknek a csillagok. Úgy képzelte ilyenkor álmodnak, nagy dunyhába takarózva. Leginkább mégis a nyári ég fényeit szerette kémlelni. Mikor minden egyes csillag önnálló univerzumként ragyogott az égen. Apró kicsi borsó szemek -erre gondolt, s édesapja meséjére. Talán ezért: a gyerekkori meséért szerette még most is kémlelni az eget.
Még egészen kicsi karonülő gyerek volt, mikor édesapja először mesélt neki az ég fénylő lakóiról.
- Nézd kincsem, azt a hulló csillagot? Most zuhant ki a héjából az a kis borsó szem. Az pedig ott, nézd csak, ott a Cassiopeia mellett, az csak neked ragyog. Tudod édes kislányom minden csillag egy borsószem az égen, a jó Isten kertjében. Mindenkire ragyog egy borsószem. Rád a legkisebb, de legédesebb. Egy cukorborsó mosolyog.
Édes Borbála most, hogy az ablaknál állt azt kutatta, vajon melyik csillag ragyoghat édesapjának. Különös -gondolta- apa sose mesélt a saját borsószeméről, s nekem sose jutott eszembe azt kutatni. Édesapa ölelő karját érezte magán, s hallotta suttogó szavait: Az én csillagom hullócsillag. Itt él mellettem a Földön. Minden léptemnél a kezemet fogja. Te vagy édes Borbálám. Te vagy Cukorborsó.

A tartás erőt ad!
A könny megtisztít!

A márkiné még nyújtózott egyet. Teleszívta a tüdejét a hajnali levegővel. Elolvasta az utolsó sorokat, s bezárta végleg a kovácsoltvas ablakot.

"Szép asszonyom a szerelem, ötlettelen és ócska jószág
 És mégis hidd el, ez az egy, hajszás valamink: a valóság."

Anyám '70-es évekbeli napszemüvegében, fejem felszegve, arcom napban fürösztve, ezt dúdolgatom. Csopakról Füredre andalogva. Január elsején. 2010 első napján. Még kicsit mámorosan, kótyagosan, mindenre gyermeki örömmel csodálkozva.

- No várj, a következő kanyarban jönnek a szürkemarhák. Mindig itt legelnek!
- És nézd! Oly' zöld a fű, mintha tavasz lenne.
- És hogy süt a Nap, mily csodás, csodás...Tényleg csodás ez a nap!
- És azt ismered, hogy: "Elkártyáztam a gyenge szívem, suhogasd meg a szoknyád alját, pálinkát lehelek rád szelíden, meghágalk nehezen, halkan..."
Mire átérünk Füredre már szívem szerint könnyekig hatódnék: Mert olyan szééééép!!!
De az már tegnap, malac evés közben, a nagyasztalt körbeülve...ott volt a helye. Most visszanyelem.

- Mindenkinek velős pirítóst!
- Hát persze, hogy azt kérnek, mi mást kérnének? Hát azért jöttek nem?
- Az ajtót csukd be, nem azért füttünk, hogy aztán tárva-nyitva legyön. No!
- És akkor még két hosszúlépés, három kisfröccs, meg egy házmester. Vagy hát, egy bor, három víz...
- Az nem házmester. Az minálunk: maflás.

Ijj, de csípős lett az idő! A hazaút már nem tart két és fél óráig, nem lesz andalgás.
- Oh, de nézd a Holdat! Cseppet sem csonka. Nem törött el minden egész. Nem. Sőt. Kezd összeállni, minden egy képpé.

"Általadni úgy szeretném, sok hirtelen, vágyam, eszmém
Sok drága kincset, nagyot, amihez már vén vagyok."

Anyám '70-es évekbeli napszemüvegét a zsebembe csúsztatva, fejem felszegve, arcomat holdfényben fürösztve, ezt dúdolgatom. Füredről Csopakra mégiscsak andalogva. Január elsején. 2010 első napján. Még kicsit mámorosan, kótyagosan, mindenre gyermeki örömmel csodálkozva.
Gyermeki örömmel tekintek erre az évre!

"A gazdasági recepció miatt kevesebben látogatják a koncertjeidet?"